rush bejegyzései

Stargate: Universe

A science fiction világában járatlan olvasóknak (semmitmondó lesz ez a poszt) valószínűleg semmit sem jelent, ha azt mondom: SG:U. A sci-fisek között viszont azonnal megindul a halk morajlás, és a csapat hamarosan két táborra oszlik - az egyik oldalról ajnározás, a másikról heves szidás üti meg a fülemet.

Rettentő hosszú poszt lenne ez, ha most leírnám a Stargate (Csillagkapu) történetét azoknak, akik nem ismerik, úgyhogy tőlük most elnézést kérve rögtön a járatosabbak felé fordulok.

Ugyebár mind tudjuk, hogy az SGU merőben más vonalon halad, mint a korábbi két sorozat. Az SG1 és SGA kellemes felfedezős-lövöldözős-akciódús, néha erkölcsi értékeket boncolgató világa eltűnt, helyette egy sokkal drámaibb, "realisztikusabb" (már amennyire egy sci-fi realisztikus lehet...) és sötétebb hangulatú sorozatot kaptunk. Személy szerint én ezt egyáltalán nem bánom.

Ha belegondolunk, be kell látnunk, hogy a régebbi sorozatok kissé naivak voltak: mindig mindenki a maximumot hozta, kétely nuku (kivéve persze Daniel barátunk hegyibeszédeit, de az más tészta), John és Jack mindig fantasztikus katonai vezetők volt, Teal'c és Ronon mindig mindenkit péppé vertek (és mindig ismerték az ellenséget - ld. goa'uldok és lidércek), hogy Sam és Rodney (személyes kedvenc) páratlan képességeiről már szót se ejtsek. Íme egy SG1 vagy SGA epizód váza:

1. Idegen bolygón való találkozás egy barátságosnak tűnő fajjal, kereskedelmi/szövetségkötési tárgyalások
2. Daniel/Teyla kételkedik és/vagy fejlett technológiát talál, mire kiderül, hogy az ismeretlen faj nem olyan, mint amilyennek mondja magát.
3. Az idegen rájönnek, hogy lefülelték őket. 5-10 perces akciójelenet Jack/John és Teal'c/Ronon főszereplésével. Sok-sok kép arról, ahogy lövöldöznek.
4. Sam/Rodney megteszi a lehetetlent, 2 perc alatt: megbütyköli az idegen szerkezetet/ronccsá lőtt ugrót, hogy el tudjanak menekülni, aztán húzás haza.

Néhány részletet kicserélve frankón rá lehet húzni az epizódok 90%-ára. Na, ilyet az SGU-val nem tudunk csinálni.

Ott kezdődik, hogy szinte semmi akció sincs benne - és ez jó! Hatalmas hangsúlyt kaptak a karakterek, a személyiségük, a konfliktusaik. Ezerszer életszagúbb lett az egész, és sokkal inkább tövig rágja a körmét az ember rajta, mint egy olyan tűzharcon, amiben úgy is tudjuk, hogy ki hal meg és ki nem...

LOL, ez a fej...Egyébként már az Atlantis vége felé is mintha próbálkoztak volna valami ilyesmivel a készítők, bár egyelőre csak egy karakterre korlátozva: rajtam kívül feltűnt valakinek az, hogy Rodney McKay magánéletéről szól minden harmadik rész? Amit persze nem bántam, mert róla azért kiáltott már azelőtt is, hogy messze a legérdekesebb karakter. Légyeg az, hogy őt alaposan megismertük: szerepet kaptak a jellemének kisebb-nagyobb változásai, ő az egyetlen, akinek úgy igazából figyelemmel kísérhetjük a nőügyeit is, megtudjuk mikor miről mit gondol, milyen ember ő egyáltalán. Néha még egy-egy belső vívódását is sikerült képernyőre vetni. Lásd örök kedvenc SGA részem: 2x14 A tenger mélyén. Rodney gyakorlatilag végig "egyedül" (ahogy vesszük) szerepel, és semmit sem csinál, mégis izgalmas és fordulatos rész, és totál kiszámíthatatlan (nekem, de ez nem sokat nyom a latba...) az egész.

(De most jut eszembe, hogy azért az SG1 negyedik és ötödik évadára is emlékszünk ám, amikor hatalmas Jack/Sam fan lettem valamiért.)

Az Univerzum ezt az egészet azonban a végletekig tökéletesítette: eddig csak katonákat és tudósokat ismertünk meg, bevallottan egy szociológiai sivatag volt az egész. Az Atlantisz már egy lépéssel előrébb járt, bár a szetting nagyjából ugyanez volt, legalább már mindenkinek saját személyisége volt, nem csak négy embernek. Az SGU viszont alapjaiban rengeti meg a rendszert: a Destinyn ragadt delikvenseink többsége nem katona! Sokan még csak nem is tudósok! Sorolom: zsenigyerek, bizottsági tag, egy szenátor lánya...

Ezek már nem hétköznapiak egy sci-fiben. És íme, itt a már említett realizmus: nincs összeszedett, profi csapatunk, mint a mesében, hanem csak egy zöldfülűekből, távozni akarókból és civilekből verbuvált társaság, akik (között Rush az egyetlen hozzáértő) nagyobb szarban vannak, mint az előző két sorozat összes kalamajkája együttvéve: franc se tudja hol száguldoznak, rohadt messze minden ismert galaxistól, rémültek és felkészületlenek. Pontosan úgy is viselkednek, ahogyan egy ilyen helyzetben az ilyen embereknek kell - ezért jár óriási piros pont az új sorozat készítőinek. Ebben nincs olyan, hogy Rush, a zseni és Eli, a géniusz nekiül, és egy pár nap alatt feltör minden rendszert, megfejt minden kódot, megtanulja a hajó irányítását frankón, összejönnek egy-egy jó csajjal, aztán hazajönnek és hősként ünneplik őket. Fityiszt.

Itt csak emberek vannak, akik félnek, katonák, akik próbálnak erősek maradni, tudósok, akik kétségbe vannak esve, mert úgy érzik, nem tehetnek semmit, civilek, akik elszántan küzdenek azért, hogy legyen beleszólásuk az események folyásába, vagy csak egyáltalán megtudják, hogy mégis mi történik velük/körülöttük. Van egy vezető, aki épp most akart otthagyni csapot-papot, mert nincsenek meg a kellő képességei ehhez a melóhoz - most pedig neki kell elvezetgetnie a csapatot, mert ha tetszik, ha nem, ő a rangidős és részben a felelőse annak, hogy oda kerültek. Van egy lány, akinek az apja ott halt meg a szeme láttára, hogy mentse a hajót és azt a nyolcvan embert, aki rajtuk kívül ott ragadt. Van egy nő, aki azért harcol minden nap, hogy vezetőszerepbe kerülhessen, miközben nehezedik rá a Bizottság nyomása és (ami még rosszabb) a magány. Van egy srác, aki tök véletlenül csöppent bele ebbe az egészbe, és azon kívül, hogy ő egy igazi matekzseni, ezért frissen lett beszervezve a programba, baromira semmit sem tud semmiről meg úgy egyáltalán. Otthon hátrahagyott egy beteg édesanyát, akiért aggódik, bűntudata van plusz még helyt kell állnia egy idegen közegben, idegenek között úgy, hogy Rush-sal kell egész nap együtt dolgoznia...

Rush. Dr. Nicholas Rush számomra lassan egy fogalom, kétségtelenül a legeslegjobb húzás az SGU készítőinek részéről. Fantasztikus. A sorozatban egyértelmű kedvenc, és úgy összességében is előkelő helyen áll a top 3-ban.

Az egyetlen olyan ember a hajón, aki komolyan ért az ős technológiához, van megfelelő rutinja meg egyáltalán tudása az egészhez. Ezt viszont nem rejti véka alá, arroganciája már-már mckayi magasságokba emelkedik, még ha másképp is fejezi ki. Viszont lépten-nyomon kihangsúlyozza: ő az agy és pont. Rettentő titokzatos, sosem lehet tudni, hogy mit akar, mit gondol, miért teszi azt, amit. Szinte mindig hátsó szándékai vannak, általában a "for the greater good" dumával jön, amikor valakit fel akar áldozni (ld. a szenátor), és végső soron igaza is van, de vele már csak azért is ellenkezik mindenki, főleg Young, a rangidős katonai vezető. Amit még tudunk róla az az, hogy skót származású és azért ennyire allergiás az emberekre, mert régebben elvesztette egy közeli hozzátartozóját (a lányát, feleségét, nem tudni biztosan [most már tudjuk]), ennek apropóján elhatározta, hogy nem enged magához közel senkit. (Imádom a pasit, mert egy Rodney-Perselus-Spock keverék, ráadásul skót... <3)

És ott van még Greer is, a kissé forrófejű katona, aki számomra egy hatalmas nagy kérdőjel. Annyi biztos, hogy nem valami gazdag családból származik. És persze ő sem komálja Rush-t (kb. ez is az egyetlen közös benne és a csapat többi tagjában).

Itt mindenkinek háttérsztorija van. Mindenkinek van egy kisebb-nagyobb bukfenc a személyiségében. Sosem lehet biztosan tudni, hogy ki, mit, mikor és miért tesz.

Ez az igazi izgalom és feszültség, nem pedig az, ha halomra lövik egymást Rambo-módra.

Egy szó, mint száz: hajrá SGU, én szurkolok érted. Április 8. 2. körül újra találkozunk.


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: MYa, 2009. dec. 22. 14:37 - címkék: atlantisz, csillagkapu, média, robert carlyle, rush, sci fi, sgu, sorozat, stargate, stargate atlantis, stargate universe, tv, univerzum, vélemény és kategóriák: média (zene, film, tv) - még nincsenek kommentek