Agyonverlek biciklipumpával!
Ahogy gyalogoltam haza, csodálkozva néztem, hogy mennyien járkálnak az általában kihalt kertváros zugutcájában. Beszélgető nénik, kerékpáros bácsik... Méghogy a madár se...
Nagyban meneteltem hát - illetve meneteltem volna, ha nem lenne a betonon végig összefüggő, 2-3 centis jégpáncél, így csak csúszni-mászni tudtam -, örülve annak, hogy ma milyen hamar végeztem, és máris milyen közel van az otthoni kényelmes székem és a délutáni teám. A nagy korcsolyázásban szinte csak a lábaimat bámultam, nehogy pofával a latyakban végezzem, egyszer azonban mégis sikerült felnézni: döbbenten konstatáltam, hogy az utca alig egy perc alatt újra teljesen elnéptelenedett. Kivéve engem, és még egy embert.
Velem szemben kacsázott a járdán. Viszonylag messze volt, de ahhoz nem eléggé, hogy ne legyek tiszta ideg, amint megláttam. Egyre közelebb masíroztunk egymás felé. Én és egy csámpásan, dülöngélve járó, rossz kabátot és sapkát viselő, lenőtt hajú és szakállú férfi. A kezében valami hosszúkás tárgyat lóbált, nem láttam, hogy mit, de valamiért biztosra vettem, hogy az valami ital üvege volt. A másodperc töredéke alatt elöntött a pánik. Hová lett hirtelen az a sok ember?!
Nagyon melegem lett, úgy éreztem, azonnal kiolvadok a vastag télikabátból. A fülhallgatóból szóló halk zenét elnyomta az ütőereim eszeveszett lüktetésének hangja. Fokozatosan kioldalaztam az autóútra - minél távolabb, annál jobb. Csak az zakatolt az agyamban: akármi is van nála, biztosan leüt vele. Vagy elvágja a torkomat. Majd megfulladtam, annyira elöntött a pánik.
Közben egymás mellé értünk, bár volt köztünk legalább két és fél vagy három méternyi távolság. A szívem, miután rájött, hogy hiába dörömböl, hisz a mellkasomból úgy sem tudja kitépni magát, most a torkom felől próbált kijutni a testemből. A szemem sarkából megszállottan figyeltem a férfit, hogy mikor akar nekem rontani. Ő is rám nézett, nagy nehezen megállt egy helyben, és beszélni kezdett. Nem tudtam, hogy mit, mert a saját szívhangomon kívül még mindig nemigen hallottam semmit. Kivettem a fülemből a hall(gat)ókészüléket.
- Jobban járna, ha itt a járdán jönne, mert az út nagyon csúszós - mondta, miközben maga mögé, az útra mutatott - kezében a gyilkos tárggyal, egy rozsdaette biciklipumpával.
Megnyugodtam. Szépen, kulturáltan beszélt, nem volt részeg sem, rosszindulatú meg pláne. Azóta már leesett, hogy azért járt olyan furcsán, mert az ő talpa alatt is csúszott a jég, akárcsak mindenki alatt.
Halkan megköszöntem a tanácsot (annál is inkább, mivel teljesen igaza volt), aztán viszont olyan gyorsan gyalogoltam, amennyire még soha. Mintha még motyogott volna valamit a hátam mögött - de megmondom őszintén, bunkóság vagy nem bunkóság, nem érdekelt. Ennyi bőven elég volt az izgalomból.
Eltartott még egy darabig, amíg lehiggadtam. Körülbelül 100 méter után viszont nem tudtam megállni, hogy ne pillantsak a hátam mögé, ott van-e, engem bámul-e, netán követett vagy...
Nem volt sehol. Nem akart tőlem semmit bántani meg pláne. Valamiért mégis félnék tőle, ha megint ugyanígy összetalálkoznánk.
Művészkedések
Gondoltam egy nagyot ma (meg tegnap meg tegnapelőtt is), és bővítettem szerény kis blogom kategóriaválasztékát. Emlékszem, a legelején még csak egyetlen eggyel toltam, gondolván, hogy a kisbetűs élet dolgaiba minden belefér. Aztán persze csak kellett egy személyes is, a cuccblog-szerű "bejegyzéseket" viszont még mindig nem tudtam hova tenni, szóval annak is csak csinálni kellett külön helyet... Most pedig az jutott eszembe, hogy fel szeretnék tölteni néhány fényképet, amit itt-ott lőttem. Mivel amatőr író-fotós-rajzos-kreatív munkatárs is volnék úgy mellékállásban, arra az elhatározásra jutottam, hogy ezeknek is ki kell alakítanom egy zugot. Voila: művészkedések kategória. (Because I'm worth it.) Még meditálok azon, hogy a média (zene, film, tv) részleg ténylegesen működjön-e, vagy egy laza csuklómozdulattal váljon inkább ismét a kisbetűs élet nagy dolgai közül eggyé.
Ennyit a blogtöriről, következzen az a rész, amiért ez a poszt létrejönni készül. Szeretek fényképezni, ha meglátok valamit, ami megragad (vagy ilyesmi), meg nem állom, hogy ne húzzam el a mobilom (tudom, gáz) hátsó fedőlapját, ami a kicsi, 2 pixeles kamerát védi. Leggyakrabban mindenféle gizgazokat meg tájakat kapok lencsevégre, esetleg íróasztaltájéki csendéleteket. Íme egy kis válogatás, ha már így eszembe jutott a dolog.
.JPG "2009. ősz")
.JPG "2009. ősz")
.JPG "2009. szept.")
.JPG "2009. szept.")
%20edited.jpg "2009. szept.")
.JPG "2010. jan. (ma)")
.JPG "2010. jan. (ma)")
.JPG "2010. jan.")
.JPG "2010. jan.")
.JPG "2010. jan.")
*nyújtózkodik* Aucs, ez tovább tartott, mint terveztem. (Gyors a rendszer, én meg amúgy is könnyen választom ki, hogy mit töltsek fel ugyebár...)
Remélem, tetszeni fognak. :)
A cuccblog éke - Connor Trinneer ♥
Ez most olyan szinten nem kapcsolódik semmihez, ami a közelmúltban itt megjelent, hogy arra szavak sincsenek - viszont régen voltunk már cuccblog-üzemmódban, szóval most ráfeküdtem az "ON" feliratú gombra, és azonnal hoztam valami elképesztően szépet. (Számomra legalábbis az... *kezd kiszáradni, annyit nyáladzott már e kép előtt*) Íme egy kép Connor Trinneerről, akit én a görög Erósz* isten földi megtestesüléseként jegyzek itt bent a káoszban (értsd: a fejem).
Jaj-jaj, igen, tudom! Erős fluffos hatás. Kék szemű, szépfiús (Em anno azt mondta rá, hogy olyan "jófiú feje van") és cuki. És ez a type nem az én esetem! (De tényleg.) Ezért van az, hogy ez a pasi egy csoda. Megszerettem annak ellenére, hogy gyakorlatilag ellentéte minden sötét, drámai misztériumnak. Durva.
Vállalkozó szellemű egyéneknek itt a Wikipédiás (angol) pársoros őfelségéről.
Hölgyeim, vélemény?
*Erósz: "a szerelmi vágy istene", Aphrodité fia. (Tudjátok, Cupido... :))
Aki fizet, az kussoljon?
Még tavaly esett meg az eset, aminek kapcsán azóta is a bögyömben van egy bizonyos békéscsabai vendéglátói egység, amely - mély sajnálatomra - a baráti körömben az én sérelmem ellenére is nagy népszerűségnek örvend. A dolog akkor annyira felzaklatott, hogy elhatároztam: szentelek egy posztot a vendéglátóipar visszásságainak. Aztán persze elmaradt, elmaradt és megint elmaradt, míg végül (megint azt kell mondanom, hogy K. unszolására - jó hatással van rám a csaj :)) Csak sikerült nekiülni. S íme! Megpróbálom összeszedni a témában a kis létszámban ugyan, de jelen lévő tapasztalatimat, előreláthatóan egy jó adag magánvéleménnyel meghintve. Jöjjön hát: a Nagy Bunkó Pincér/Pincérnő/Pultos/Pénztáros/Mindenféle Mustra, á la MYa!
Sosem értettem egyébként, hogy azok az emberek, akik egyszer sem álltak sorban, amikor a kedvességet és a humánumot osztogatták, minek választanak olyan pályát maguknak, ahol hetente (legalább) negyven órát azzal kell eltölteniük, hogy velünk (a vásárlóikkal, fogyasztóikkal) kommunikálnak. Mióta a pincér pincér, a pultos meg pultos, azóta egyetlen dolga van: mosolyogva és bólogatva (mitöbb, a seggedet szárazra kinyalva) kiszolgálni. Ismeretes az örök mondás: a vevőnek mindig igaza van. Sajnos vannak, akik nem érik fel ésszel azt, hogy a "mindig igaza van" azt is jelenti, hogy nem üvöltünk vele, nem baszogatjuk, nem oltjuk, hogy milyen hülye - hanem szépen, kedvesen, türelmesen elmagyarázzuk neki, amit el kell. Ugyanis még mindig ő az, aki fizet, nem pedig fordítva.
Persze tudom én, hogy mindenkinek lehet rossz napja (csajoknak rendszeresen). Olyan is van, aki csak kényszerből lépett erre a pályára.
De azért mégiscsak álljon már meg az a bizonyos menet! Az irodában dolgozó könyvelőnek az a dolga, hogy könyveljen (fene tudja, mit is jelent ez pontosan), és akkor is könyvelnie kell, ha épp egy porcikája sem kívánja, jojózik a szeme a számoktól, fáj a feje a sok számítógép zümmögésétől. Ha nem csinálja meg a munkáját, akkor nem kap érte pénzt vagy kirúgják. Az útépítőmunkásoknak novemberben, a repkedő mínuszokban is csinálni kell a járdát Jaminában (by the way: ezúton gratula a zseniális önkormányzatunknak, akiknek persze pont akkor kellett felszedni a járdákat a kertvárosban, amikor minden tiszta sár volt... mondhatom, nagyon eszes), különben repülnek a 'csába - mindegyik munkásra jut vagy húsz másik, aki az állására vár.
Amikor pedig ezek eszébe jutnak az embernek, felmerül a kérdés: hogy lehet az, hogy egyes nagypofájú Kis Józsik és Nagy Julcsák, akik hatalmas kiszolgálói karriert futottak be, megtehetik, hogy magasról leszarva a munkahelyi kötelességüket - miszerint a vendégnek mindig igaza van - beszólnak, sőt úgy oltanak, mintha már legalább háromszor megváltották volna a világot. Kisember, kussoljá'! Mi ez már?
És a leggázabb az, hogy ha kiveri az ember a hisztit a bánásmód miatt, akkor inkább rá, mint bunkó, szőrszálhasogató köcsögre néznek ferde szemmel. Nem hisztizni viszont nemhogy megalázó Mr. Customerre nézve, de merem azt állítani, hogy nem is fair úgy általában a többi dolgozó emberrel szemben. Elvégre minden beosztott lebaszást kap, ha nem végzi rendesen a munkáját, tisztességtelen lenne pont őket mentesíteni ez alól. Semmivel sem különbek a többi embertől, se a dolgozóktól, se a tanulóktól (mint én), se a munkanélküliektől, se a nyugdíjasoktól. Kérdem én, milyen jogon merik úgy végezni a munkájukat azok, akik úgy végzik, ahogy nem szabadna? (Izé, értitek...)
Az ilyen tohonya, tuskó parasztok szerencsére kisebbségben vannak a vendéglátóipari dolgozók között. Én is sokkal több normális pincérrel/pincérnővel/estébével találkoztam már, mint bunkóval, de sajna tény, hogy utóbbiak elvétve igenis előfordulnak. És pont a nagy pofájuk miatt nem szokták őket kirúgni. Ki érti ezt...?
Azért sajnálom, hogy én nem az a fajta ember vagyok, aki mérlegelés nélkül visszaszól az igazságtalanul baszogató pultos vén kurvának banyának. Van, amikor jó lenne.
Fascinating
Pontosan két hete új év(tized, bár ez vitatott, mint tudjuk) köszöntött ránk. Tizennégy nap alatt kb. 25-ször jöttem fel kedvenc freeblogomra, minden alkalommal azzal a konkrét szándékkal, hogy "írni fogok, csessze már meg!" Nem jött össze. Eddig.
Most sem tudom egyébként, hogy mit akarok, vagy egyáltalán miről akarom a nemtudommit. A bejegyzés címe egyik kedvenc angol szavam (Spock állandósult szavajárása), a "fascinating", avagy "bámulatos". Talán azért, mert bámulatos, hogy még egy teljesen meghatározatlan témáról is képes vagyok írni, csak legyen itt valami. (Júj, ez most ugye csak szerintem volt szánalmas? Ugye...?)
Igazából azért ragadtam épp most - január 14-én fél hat körül - klaviatúrát, mert egy beteg barátnőm (igen, Ő) a hirtelen jött tenger szabadidejének elütését online óhajtotta megejteni. Illetve nem csak óhajtotta, hanem kimondottan aktívkodott is - így született nála (is) hosszú idő után egy blogposzt (nem linkelek, mert személyes a cucc). Gondoltam, ha már a szomszéd, akkor én is...! Meg persze az is motiváló, ha K. egész héten (szigorúan pozitív értelemben!) nyaggat, hogy írjak már, mert ő olvasó. *vigyorog* Meg persze V. is. Szeretem őket, de tényleg. <3
Talán át kéne térni a bizniszre (nagyjából kitaláltam, hogy mi legyen). Most ugyebár írhatnám a beígért vendéglátós posztot, esetleg egy új témát, ami a fejemben motoszkál. Mindenkori magyaróráimon agyban feljegyzett tapasztalatokról lenne szó, főleg arról, hogy nem tudunk írni. Nemhogy fejből valami fogalmazást (vagy - ne adj' isten - komolyabbat), de még egy egyszerű tollbamondást sem. (Kedvenc padtársnőmről például még egy jó darabig a "vissza állították a rendet" [vagy ilyesmit] fog eszembe jutni.) Nem rossz téma ez se, de egyelőre csak a WIP-re kerülhet fel.
Nyilván feltűnt (vagy nem), hogy nem éltem a szokással, és nem készítettem évértékelőt. Ennek oka elsősorban a lustaság (of course), de egyébként sem láttam értelmét a dolognak. Persze lehetett volna kisregényt írni arról, hogy "hű, mekkora változás állt be az életemben, mert elballagtam és középsulis lettem, nahát, óh, áh", de ez bevallottan nem az én stílusom. De tényleg sok minden változott.
(Lehet, hogy mégis erről fogok írni. Basszus. Vagy mi, shitfuck - mert tetszős ez a szó.)
Kb. hetedikes korom óta égtem a vágytól, hogy otthagyhassam az általános iskolát a p*csába, mert a képzeletemben valami egészen utópisztikus kép élt a gimiről. Oda (ahova én járok "majd") a (valaha volt, azóta már régen jobb létre szenderült) "magasabb követelmények" miatt csak érett és értelmes emberek járnak majd, akiknek hasonló a gondolkodása, mint nekem. Mint a mesében. Egyszerre édes és szánalmas, hogy mennyire naiv tudok lenni, pedig ki nem nézné belőlem az ember, aki úgy nagyjából ismer! Ma már nem is fér a fejembe, hogy mit gondoltam - hiszen már akkor is tudtam, hogy ez az élet nem az "Egy tökéletes világban..." kezdetű mesematiné. Aztán elkezdődött az év, és történtek, amik történtek. Nem szeretném részletezni, nem hiszem, hogy életem legdicsőbb időszakaként fogom nyilvántartani a későbbiekben, szociális szempontból legalábbis semmiképpen. (De egyébként elképesztő az első benyomás ereje. Két hetet négy hónapba telik kijavítani. Nem semmi.)
Persze a rózsaszín, cukormáztól ragadó és fluffos kép is rekordgyorsasággal tört szét. Egy jó ideig eléggé lehangolt is voltam emiatt, de aztán rájöttem a dolog nyitjára. Róma sem egy nap alatt épült, a majdani 12.E sem egy nap alatt fog.
.JPG "... lőtte MYa szilveszterkor. Háttérben gyertya, laptop, teleragaszgatott fal")
Szóval azt nem mondhatnám, hogy csalódott vagyok. Az persze tény, hogy a dolog elmaradt a várttól, de ez nem meglepő, amikor az ember a lehetetlen után ácsingózik. Vannak emberek, akikre támaszkodhatok, ez a lényeg. Igaz, hogy a mindent elsöprő barátságok még mindig nem az osztályhoz kötődnek, de hát istenem, négy hónapnyi ismeretség után már azért is megemelem a kalapomat, hogy októberben nem vertek agyon. (Bezzeg a helyükben én durván helyreraktam volna magamat. De ez is mutatja, hogy milyen jó emberek az osztálytársaim.)
Mindent egybevéve azt kell, hogy mondjam, a 2009-es egy tűrhető év volt. Nem lenne fair azt mondani, hogy ritka szar, de életem legjobb évétől messze elmarad (2008. volt az etalon). Így jártam (anyátokkal).
Nos, ahhoz képest, hogy nem értékeltem évet, mégiscsak sikerült évet értékelni, ráadásul nemhogy szuperszubjektíven, de még meglehetősen bugyután is. Az egész kicsit olyan, mint a múlt év volt: szétszórt. 2010-re viszont kívánjuk a legjobbakat, elsősorban mindenki magának, aztán persze mindenki másoknak is. Úgy legyen!
Ajándékot adni/kapni igenis jó!
Nézem a Freeblog főoldalt, és még egy olyan posztot találok, amely a karácsonyi ajándékozás szükségtelenségét taglalja (persze lehet, hogy nem is, nem olvastam el csak az a fél mondatot, ami oda ki volt írva). Azonnal gondolkodóba ejtett a dolog: miezmá', hogy manapság akkora divat lett fikázni az ajándékozást?
Az még oké, hogy óva intjük az embereket a giccstől, az ész nélküli költekezésről és a hasonló idiótaságoktól, de úgy gondolom, hogy az egész ünnep szellemét meghatározó szokástól már mégsem kéne. Karácsony a várakozás és az öröm ideje - az pedig biztos, hogy a Földön élő emberek nagy része nem Jézus születését várja, aztán nem annak örül. Ha tetszik, ha nem, ez az ünnep is úgy járt, mint samhain, elamerikaizálódott (figyelem, nyelvújítok!), és most már a többség számára nem Jézusról szól. Mondjuk itt Európában még csak-csak, de az Usánkában már köze se nagyon van hozzá.
Márpedig a kialakult ünnepnek szerves része az ajándékozás. Hány kisgyerek ücsörög karácsonykor a (mű)fenyő alatt széles mosollyal az arcán, arra gondolva, hogy "de jó, végre megszületett a Jézuska", ezzel szemben pedig hányan gondolnak arra, hogy "de jó, megkaptam azt az Ikszipszilont, amire már egy éve vágytam"? Vajon a kettő közül melyik okoz nekik nagyobb örömet?
Egyetértek azokkal, akik hangsúlyozzák, hogy ez valójában egy keresztény ünnep, mert manapság fontos ezt is elmondani. Egyetértek azokkal, akik felháborítónak tartják a gigászi ünnepi költekezéshullámot, ami végigfut a giccstenger bevásárlóközpontokon. De azért ne csesszük már szét a karácsony meleg, várakozással teli hangulatát, hiszen az is fontos, hogy ebben a szar világban legalább néha legyen valami, aminek tényleg örülhet az ember.
Stargate: Universe
A science fiction világában járatlan olvasóknak (semmitmondó lesz ez a poszt) valószínűleg semmit sem jelent, ha azt mondom: SG:U. A sci-fisek között viszont azonnal megindul a halk morajlás, és a csapat hamarosan két táborra oszlik - az egyik oldalról ajnározás, a másikról heves szidás üti meg a fülemet.
Rettentő hosszú poszt lenne ez, ha most leírnám a Stargate (Csillagkapu) történetét azoknak, akik nem ismerik, úgyhogy tőlük most elnézést kérve rögtön a járatosabbak felé fordulok.
Ugyebár mind tudjuk, hogy az SGU merőben más vonalon halad, mint a korábbi két sorozat. Az SG1 és SGA kellemes felfedezős-lövöldözős-akciódús, néha erkölcsi értékeket boncolgató világa eltűnt, helyette egy sokkal drámaibb, "realisztikusabb" (már amennyire egy sci-fi realisztikus lehet...) és sötétebb hangulatú sorozatot kaptunk. Személy szerint én ezt egyáltalán nem bánom.
Ha belegondolunk, be kell látnunk, hogy a régebbi sorozatok kissé naivak voltak: mindig mindenki a maximumot hozta, kétely nuku (kivéve persze Daniel barátunk hegyibeszédeit, de az más tészta), John és Jack mindig fantasztikus katonai vezetők volt, Teal'c és Ronon mindig mindenkit péppé vertek (és mindig ismerték az ellenséget - ld. goa'uldok és lidércek), hogy Sam és Rodney (személyes kedvenc) páratlan képességeiről már szót se ejtsek. Íme egy SG1 vagy SGA epizód váza:
1. Idegen bolygón való találkozás egy barátságosnak tűnő fajjal, kereskedelmi/szövetségkötési tárgyalások
2. Daniel/Teyla kételkedik és/vagy fejlett technológiát talál, mire kiderül, hogy az ismeretlen faj nem olyan, mint amilyennek mondja magát.
3. Az idegen rájönnek, hogy lefülelték őket. 5-10 perces akciójelenet Jack/John és Teal'c/Ronon főszereplésével. Sok-sok kép arról, ahogy lövöldöznek.
4. Sam/Rodney megteszi a lehetetlent, 2 perc alatt: megbütyköli az idegen szerkezetet/ronccsá lőtt ugrót, hogy el tudjanak menekülni, aztán húzás haza.
Néhány részletet kicserélve frankón rá lehet húzni az epizódok 90%-ára. Na, ilyet az SGU-val nem tudunk csinálni.
Ott kezdődik, hogy szinte semmi akció sincs benne - és ez jó! Hatalmas hangsúlyt kaptak a karakterek, a személyiségük, a konfliktusaik. Ezerszer életszagúbb lett az egész, és sokkal inkább tövig rágja a körmét az ember rajta, mint egy olyan tűzharcon, amiben úgy is tudjuk, hogy ki hal meg és ki nem...
Egyébként már az Atlantis vége felé is mintha próbálkoztak volna valami ilyesmivel a készítők, bár egyelőre csak egy karakterre korlátozva: rajtam kívül feltűnt valakinek az, hogy Rodney McKay magánéletéről szól minden harmadik rész? Amit persze nem bántam, mert róla azért kiáltott már azelőtt is, hogy messze a legérdekesebb karakter. Légyeg az, hogy őt alaposan megismertük: szerepet kaptak a jellemének kisebb-nagyobb változásai, ő az egyetlen, akinek úgy igazából figyelemmel kísérhetjük a nőügyeit is, megtudjuk mikor miről mit gondol, milyen ember ő egyáltalán. Néha még egy-egy belső vívódását is sikerült képernyőre vetni. Lásd örök kedvenc SGA részem: 2x14 A tenger mélyén. Rodney gyakorlatilag végig "egyedül" (ahogy vesszük) szerepel, és semmit sem csinál, mégis izgalmas és fordulatos rész, és totál kiszámíthatatlan (nekem, de ez nem sokat nyom a latba...) az egész.
(De most jut eszembe, hogy azért az SG1 negyedik és ötödik évadára is emlékszünk ám, amikor hatalmas Jack/Sam fan lettem valamiért.)
Az Univerzum ezt az egészet azonban a végletekig tökéletesítette: eddig csak katonákat és tudósokat ismertünk meg, bevallottan egy szociológiai sivatag volt az egész. Az Atlantisz már egy lépéssel előrébb járt, bár a szetting nagyjából ugyanez volt, legalább már mindenkinek saját személyisége volt, nem csak négy embernek. Az SGU viszont alapjaiban rengeti meg a rendszert: a Destinyn ragadt delikvenseink többsége nem katona! Sokan még csak nem is tudósok! Sorolom: zsenigyerek, bizottsági tag, egy szenátor lánya...
Ezek már nem hétköznapiak egy sci-fiben. És íme, itt a már említett realizmus: nincs összeszedett, profi csapatunk, mint a mesében, hanem csak egy zöldfülűekből, távozni akarókból és civilekből verbuvált társaság, akik (között Rush az egyetlen hozzáértő) nagyobb szarban vannak, mint az előző két sorozat összes kalamajkája együttvéve: franc se tudja hol száguldoznak, rohadt messze minden ismert galaxistól, rémültek és felkészületlenek. Pontosan úgy is viselkednek, ahogyan egy ilyen helyzetben az ilyen embereknek kell - ezért jár óriási piros pont az új sorozat készítőinek. Ebben nincs olyan, hogy Rush, a zseni és Eli, a géniusz nekiül, és egy pár nap alatt feltör minden rendszert, megfejt minden kódot, megtanulja a hajó irányítását frankón, összejönnek egy-egy jó csajjal, aztán hazajönnek és hősként ünneplik őket. Fityiszt.
Itt csak emberek vannak, akik félnek, katonák, akik próbálnak erősek maradni, tudósok, akik kétségbe vannak esve, mert úgy érzik, nem tehetnek semmit, civilek, akik elszántan küzdenek azért, hogy legyen beleszólásuk az események folyásába, vagy csak egyáltalán megtudják, hogy mégis mi történik velük/körülöttük. Van egy vezető, aki épp most akart otthagyni csapot-papot, mert nincsenek meg a kellő képességei ehhez a melóhoz - most pedig neki kell elvezetgetnie a csapatot, mert ha tetszik, ha nem, ő a rangidős és részben a felelőse annak, hogy oda kerültek. Van egy lány, akinek az apja ott halt meg a szeme láttára, hogy mentse a hajót és azt a nyolcvan embert, aki rajtuk kívül ott ragadt. Van egy nő, aki azért harcol minden nap, hogy vezetőszerepbe kerülhessen, miközben nehezedik rá a Bizottság nyomása és (ami még rosszabb) a magány. Van egy srác, aki tök véletlenül csöppent bele ebbe az egészbe, és azon kívül, hogy ő egy igazi matekzseni, ezért frissen lett beszervezve a programba, baromira semmit sem tud semmiről meg úgy egyáltalán. Otthon hátrahagyott egy beteg édesanyát, akiért aggódik, bűntudata van plusz még helyt kell állnia egy idegen közegben, idegenek között úgy, hogy Rush-sal kell egész nap együtt dolgoznia...
Rush. Dr. Nicholas Rush számomra lassan egy fogalom, kétségtelenül a legeslegjobb húzás az SGU készítőinek részéről. Fantasztikus. A sorozatban egyértelmű kedvenc, és úgy összességében is előkelő helyen áll a top 3-ban.
Az egyetlen olyan ember a hajón, aki komolyan ért az ős technológiához, van megfelelő rutinja meg egyáltalán tudása az egészhez. Ezt viszont nem rejti véka alá, arroganciája már-már mckayi magasságokba emelkedik, még ha másképp is fejezi ki. Viszont lépten-nyomon kihangsúlyozza: ő az agy és pont. Rettentő titokzatos, sosem lehet tudni, hogy mit akar, mit gondol, miért teszi azt, amit. Szinte mindig hátsó szándékai vannak, általában a "for the greater good" dumával jön, amikor valakit fel akar áldozni (ld. a szenátor), és végső soron igaza is van, de vele már csak azért is ellenkezik mindenki, főleg Young, a rangidős katonai vezető. Amit még tudunk róla az az, hogy skót származású és azért ennyire allergiás az emberekre, mert régebben elvesztette egy közeli hozzátartozóját (a lányát, feleségét, nem tudni biztosan [most már tudjuk]), ennek apropóján elhatározta, hogy nem enged magához közel senkit. (Imádom a pasit, mert egy Rodney-Perselus-Spock keverék, ráadásul skót... <3)
És ott van még Greer is, a kissé forrófejű katona, aki számomra egy hatalmas nagy kérdőjel. Annyi biztos, hogy nem valami gazdag családból származik. És persze ő sem komálja Rush-t (kb. ez is az egyetlen közös benne és a csapat többi tagjában).
Itt mindenkinek háttérsztorija van. Mindenkinek van egy kisebb-nagyobb bukfenc a személyiségében. Sosem lehet biztosan tudni, hogy ki, mit, mikor és miért tesz.
Ez az igazi izgalom és feszültség, nem pedig az, ha halomra lövik egymást Rambo-módra.
Egy szó, mint száz: hajrá SGU, én szurkolok érted. Április 8. körül újra találkozunk.
"Van neked egy uzenet nyisad ki mostan az uzenetet"
Gondolom nem mondok újdonságot sem akkor, amikor kijelentem, hogy a netet ellepte a reklámszemét, sem akkor, amikor azt: helyenként bénább szöveggel és helyesírással, mint amit egy félanalfabéta bevándorló tudna produkálni magyarul. A helyzet azon túl, hogy szánalmas, azért kissé komikus is: következzenek hát a világháló legprofibb PR fogásai! (Amiket már jó ideje gyűjtögetek csakis és kizárólag ennek a bejegyzésnek a kedvéért.)
Nem tudom megállni, hogy ne a kedvencemmel kezdjem, mivel nálam a "nyisad ki mostan az uzenetet" mindent visz.
Ezzel viszonylag sok külföldi oldalon találkozhatunk - meg se látszik rajta a guglis fordítás.
Én meg kíváncsi lennék, hogy eme csodás banner készítőjének mekkora az "intelligencia nivoja". Az egy t-vel írt látott és (főleg) a "mejiket" odabasz.
Te meg lojjel 1 fej a nyakadon, köszi. ^^
Ez azért már tűrhető, csak a "látogatója" mögé még elfért volna egy írásjel, és nekem a "999,999-ik" is gyanús meg ilyenek. Ja, és elég zavaró, ahogy rezeg - 10 másodperc intenzív bámulás után elszédülök tőle.
Ebben (azt hiszem) nincs helyesírási hiba, ez csak olyan... "miezmá?!"
És, hogy ne csak a külföldieket oltsam, íme a CitroMail rendszerüzenete, amit minden felhasználójának kiküldött nemrég:
Nem vészes, csak a megszólításban minden főnévnek nagybetűvel kellene kezdődnie, a karácsonyi és újévi jókívánságot pedig inkább nem is kommentálnám...
Tudom, hogy nem járkálhat mindenki helyesírási szabálykönyvekkel a hóna alatt, de olyan rohadt nagy elvárás részemről az, hogy nem akarok minden második internetes felületen olyan helyesírási hibákba botlani, amik elkövetése miatt már egy harmadikos kisdiák is karót kapna nyelvtanból?
Az "emós" srác a Jóban Rosszbanból
Tanúim vannak: ha ennél is kevesebbet nézném a Jóban Rosszbant (a TV2 honlapján is így, nagybetűvel írják az "r"-t, igaz, a magyar helyesírás szerint nem így van, dehát ki nem szarja le?!), akkor már befelé állnának a szemgolyóim vagy hasonló. Most viszont - tök véletlenül, kapcsolgatás közben - arra kárhoztattam, hogy láttam belőle szűk 3 percet... De ennyi idő alatt is valami olyan fatális marhaság talált utat a szürkeállományomba, amiről muszáj szót ejteni. (Ha másért nem is, azt akarom, hogy biztosan legyen poszt 2009 decemberére is, meg ne törjön a szép kis oszlop jobb oldalon. :))
Nem ismerem se a sztorit, se a szereplők nevét, szóval csak írom, amit láttam:
A srác hazaérkezik, fekete pulcsiban, a fején csuklya. Szemfüles nézők már láthatják, hogy fekete színű, halálfejes pólót és valami fekete nyakörvszerű objektumot visel. Ja, és piercing fityeg az orrában. Ahogy hátrahajtja a csuklyáját, megpillanthatunk valami egészen érdekeset: egy egyharmad részt gótnak, kétharmadrészt rocker/metál-arcnak maszkírozott 15-16 éves dobja le az iskolatáskáját. Amikor az anyja meglátja, majdnem infarktust kap: "kisfiam, hogy nézel ki?!" S ím, jön a csúcspont! Megszólal a tévés kulturértelmiség: "mától EMÓS vagyok!" Emós! Emós! Banyek... Azt hittem, lefordulok a székről...!
Jó, az első döbbenetet követte a röhögés, majd a sértett reklamáció mind a gótok, a rockerek, sőt még az emósok nevében is. Ugyanis a műsor ezen szemelvénye több ponton is el van b*szva.
Tételezzük fel, hogy a gyerek szerelése valóban egy emós szerkó volt (ami persze nem igaz, de csak tagyük fel)! Már így is bukta van a műsorban: egy emós sosem "emósozza" le magát. (1) Ő egy "imó", nem egy "emós", könyörgöm! Ne sértük meg az érzelmeit azzal, hogy ily' módon bántjuk! (Aztán majd a TV2 lelkén szárad szegényke halála, miután nekirontanak a borotvák otthon!) Üzenem a készítőknek: tessék utána nézni a témának, mielőtt főműsoridőben letetszenek adni a tévében, mert különben min. 2, de inkább 3 jelentős szubkultúrát írnak le teljesen tévesen. (Egyébként meg még az emósoknál se úgy megy, hogy reggel elmegy a gyerek tök normálisan, aztán este hazajön tetőtől talpig emóban. (2))
De nekik csak fekete-fekete, depressziós-depressziós, oszt csá. Hát rohadt jó.
És az előbb feltételeztem, hogy legalább a kinézetének stílusát eltalálták. Pedig baromira nem.
Balra egy emo boy, jobbra egy kép a Tankcsapdáról (lecseréltem Kid Rockot, mert Trish-nek igaza volt abban, hogy nálunk nem az a kinézet a jellemző). Azért van némi különbség a külsejük között, nem? Megpróbálok visszaemlékezni arra, hogy pontosan mit viselt a srác abban a "mától emós lettem!" (nyelvhelyességileg is tök fitt, nem?) címet viselő jelenetben az ominózus sorozatban.
Fekete hátizsák, fekete kapucnis pulcsi, fekete alapon fehér halálfejes póló, szegecses nyakörv: egyértelműen rocker szerkó (3).
Vastag, fekete smink a szemnél, orrpiercing: gót (4). Bár az emósok is állandóan kifestik magukat, a srác szeme vastagon volt kifestve, leginkább a régi egyiptomi stílusra hasonlított, de azért úgy nézett ki, mintha a sminkesnek fogalma sem lett volna arról, hogy milyen egy emó szeme kifestve (mondjuk ez valószínűleg így is volt). Most, hogy így belegondolok, olyan mosómedve-szerű volt... vagy nem is: zorrós! A piercinggel kapcsolatban mondjuk tény, hogy azt szinte minden stílus magáének mondhatja, gótokon és rockereken ugyanúgy előfordul, mint az emósokon. Ha nagyon akarják, ezutóbbit még át is engedem, legyen már egy pontja a TV2-nek is.
A "hajfestés" (a srác elméletileg sötét színűre festette a haját, hogy emósabb legyen): ami nem is volt. Ugyanis a képernyőn egy zsíros, sötétbarna hajcsomót láttam, de nemhogy gót, rocker vagy emo, hanem egyáltalán semmilyen "frizurája" nem volt (5). Fent látható egy tipikus emo-haj (szembe fésült, vasalt, minimum 2 színű).
Öt fatális hiba, amit csak így seggre ülve kapásból össze tudtam szedni 550 szóban. De talán, ha nekifeküdnék (-nénk egy páran), cafatokra tudnánk szedni az egészet.
Bár nem t'om, mit pattogok... Elvégre ez a Jóban Rosszban. (Csak az a szar, hogy ezen művelődik a fél ország. Mit fognak így gondolni, ha meglátnak egy dark emberkét az utcán? A tudatlanság öl... Főleg, ha leemósoznak egy 2 méteres, másfél mázsás kigyúrt rockert...)
Végül néhány alapolvasmány, hogy okuljon a nép (bár az ilyeneket úgysem szokták elolvasni):
Emo: egyszerre minden és semmi
Index - Kultúr - Nem transzvesztita, nem depressziós, csak emós
Rock - Wikipédia
Angel8 "Beautiful Gothic" részlege
Trisha a gótika kezdeteiről/eredetéről, az irányzatokról, a sztereotípiákról, stb. a Gothic menü alpontjaiban
A Goth és az Emo stílus között mennyi különbség van?
+ Grátisz:
Érdekesség a Freeblog.hu főoldaláról: Hogyan írjunk tiniknek "vámpíros" sikerkönyvet?
Várom a kommentáradatot, remélem, hogy ehhez azért Nektek is lesz egy-két (-száz) szavatok! ;)
[Az esetleges elgépelésekért bocsánat, de le kell lépnem, és már nincs időm átnézni. Majd legközelebb. ;)]
Voltaire - Almost Human
What did I ever do to you
that you should treat me this way?
is it really such a crime
for an angel to speak his mind?
in time I'll try to shed some light
if I were a big boy I wouldn't cry
but since I'm not a big boy I'll have to cry
what did I ever do so wrong
that you should cast me from grace
though I love to rule in hell here
how I miss the taste of heaven
its soft and cool embrace
if I were a big boy I wouldn't cry
but since I'm not a big boy
I'll have to close my eyes
and picture what's it's like
I'm just like you
made by he
despised by they
I'm almost me
I'm nearly human look at me
I'm almost a human being
I'm just like you
made by he
despised by they
I'm almost me
i'm nearly human
pity me I'm almost a human being
I still remember your light
and it was streaming down
and burning out my eyes
If I were a big boy i wouldn't cry
but since I'm not a big boy
i'll have to close my eyes
and picture what it's like
I'm just like you
made by he
despised by they
I'm almost me
I'm nearly human look at me
I'm almost a human being
these tears are real
I'm jealousy I'm spite and hate
to the core I'm mean
I'm nearly human look at me
I'm almost a human being
I'm just like you
better than he
to hell with they
I'm almost me
I'm nearly human
Pity me I'm almost a human being
don't touch me ahhh
I couldn't bear the thought of it now
don't touch me ahhh
I couldn't bear the strength
don't touch me ahhh
I couldn't bear the thought of it now
touch me touch me touch me
don't touch me touch me touch me
W.I.P.
Várható témák a blogon:
Keresés
Régi bejegyzések
- Jelen
- 2010. február
- 2010. január
- 2009. december
- 2009. november
- 2009. október
- 2009. szeptember
- 2009. augusztus
- 2009. július
- 2009. június
- 2009. május
- 2009. április
- 2009. március
- 2009. február
- 2009. január
- Az összes »
Utolsó kommentek
- Aki fizet, az kussoljon?, MYa: Azt hiszem, a csapatból mi ketten voltunk azok, akik anno... »
- Aki fizet, az kussoljon?, Szikszai Kata: Sajnos teljesen egyet kell hogy értsek... Egyre több az anti... »
- Lady Gaga Live on the Piano, MYa: Lacel, ez naggggyon beteeeeeeg! XD Alig bírtam végignézni (komoly erőfeszítés... »
- "Van neked egy uzenet nyisad ki mostan az uzenetet", MYa: Trish: Jaja, ezzel a problémával már én is szembesültem... :) A... »
Legtöbb komment
- Akkor is írok... (21)
- Egó vagy nem egó, ez itt a kérdés (17)
- Magyarország versekben: mit jelent ma "magyarnak lenni"? (15)
- Egy tininek ennél kevés cikibb dolog van (amit szülő követhet el) (14)
- Az első országos emmyaista találkozó - Zamárdi, 2009. augusztus (13)
A legjobbak
Kategóriák
- a kisbetűs élet nagy dolgai (21)
- cuccblog (3)
- média (zene, film, tv) (0)
- művészkedések (1)
- személyes (15)
Linkek
- MYPOEMS [verseim.]
- Eszter's Offtopic
- Miértek és hogyanok...
- Heliopath
- Angel8
- Shadow and Light
- Merengő
